IND Group: iráni üzlet, magyar siker
Az Iránban több mint 2000 fiókot működtető, 10 milliót is meghaladó lakossági ügyféllel rendelkező Tejarat Bank e-banking szolgáltatás bevezetésével szeretné erősíteni pozícióját a piacon.
A bank számítástechnikai divíziója a pályázatot elnyerő IND Group-pal és a Saba Pardazesh Ltd-vel együttműködve hozza létre a lakossági internet banki szolgáltatás technológiai hátterét. Az IND szoftvereinek használatával az iráni bank a jövőben az összes csatornájának menedzselését kívánja megoldani.
Az IND már eddig is több e-banking megoldást szállított a közel-keleti régió bankjai számára, s menedzsmentje szerint a Tejarat Bank megbízásával jó úton halad afelé, hogy a térség vezető banki front-office technológia szállítójává váljanak.
A mostani projekt első fázisban az úgynevezett student account system készül el, amely az egyetemi hallgatók által elérhető on-line számlacsomagok internetes kiszolgálását teszi lehetővé. Ez a rendszer várhatóan 2007 első negyedévére készül el.
Az IND Group értékesítésének nettó árbevétele 2005-ben megközelítette a 2 milliárd forintot, azaz a 7,5 millió eurót. Ez mintegy a duplája volt az előző évinek. A csoport irodát működtet Miskolcon, Budapesten, Stuttgartban, Bécsben és Münchenben. A cég alkalmazottainak száma 130.
Az iráni projekt értékének nagyságára a cégnél nem kívántak válaszolni. Az MTI információi szerint az üzlet értéke meghaladja a 0,5 milliárd forintot.
Kapcsolódó cikkek
- A NORG fejleszt az MFB-nél
- Az Espirit az SAP-t választotta
- Alerant: globális erőforrás menedzsment rendszer az AstraZenecánál
- A CODA gépjármű-aukciós házzal lép szerződésre
- Új rendszer-menedzsment eszköz a Delltől
- Ötödször a CeBiten a banki technológia magyar specialistája
- BorsodChem: Nagyszabású informatikai fejlesztés a HP segítségével
- Hosszú távú HP-Richter együttműködés
- Alerant: alkalmazásintegrációs megoldás a T-Mobile Magyarországnál
- Synergon: A VÁTI Kht. informatikai alapinfrastruktúrája MS platformon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.