Az Alcatel-Lucent tavalyi éve: visszaesés, de nagy remények
Ugyancsak formai összehasonlításul közölték, hogy ezzel a tavalyi közös üzemi eredmény 1,04 milliárd euró lett volna a 2005-ös 1,41 milliárd után, miközben a forgalom 18,3 milliárd euróra csökkent 18,6 milliárdról. Ezek az adatok nem tartalmazzák a vállalategyesülés költségét, de tartalmazzák az időközben eladott műholdrészleg teljesítményét.
A teljes, egyszeri tételekkel együtt számolt negyedik negyedévi üzemi eredményt 120 millió euróra becslik most a csoportnál, 3,87 milliárd eurós bevételből. Az egész évi közös üzemi eredményt 710 millió euróban, a forgalmat 12,3 milliárd euróban összesítették formailag, a műholdrészleg időközi leszámításával.
Az Alcatel és az amerikai Lucent Technologies tavaly április elején jelentette be egyesülését, megalakítva a világ második számú távközlési hálózatépítőjét. Az első helyezett a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems. Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adó előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben. A keddi előzetes beszámolóban gyorsuló forgalom- és eredménynövekedést ígértek erre az évre.
Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve óta zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.
Ugyancsak április elején közölték, hogy az Alcatel átadja a műholdrészlegét az ugyancsak francia Thales védelmi elektronikai gyártónak, cserébe megkapja a Thales 21,6 százalékát, miután addig 10 százaléka volt a Thalesben. Ezzel a francia állam része 27,1 százalékra csökkent a Thalesben az addigi 31,3 százalékról.
Az Alcatel a maga részéről 155 millió eurós adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, 41,7 százalékkal kisebbet a 2005-ös harmadik negyedévi 266 milliónál. A második negyedévi 180 milliótól is elmaradt az eredmény, és éves összehasonlításban felgyorsult a visszaesés: az első negyedévben 17 százalékkal, a másodikban 8,2 százalékkal volt kisebb az adózott az eredmény az egy évvel korábbitól.
Az ütemvesztést ismét a termékváltás és a terjeszkedés költségeivel és azzal indokolták, hogy a második generációs mobilberuházások lassan a fejlődő országokban is kimerülnek. Az átalakítás eredményeképpen viszont nő a cég vezető előnye a szélessávú, internetprotokoll-alapú hármas, tévé-, telefon- és internetkapcsolatot lehetővé tevő vezetékes hálózati berendezések piacán, írták a beszámolóban.
Ennek köszönhetően a vezetékes üzletág a 2005-ös harmadik negyedévben kezdte növelni bevételét, előtte négy éven át folyamatosan csökkent a forgalma.
Az üzemi eredmény, 258 millió euró, 7,2 százalékkal kevesebb volt a 2005-ös harmadik negyedévi 278 milliónál.
A bevétel 1,4 százalékkal 3,335 milliárd euróra nőtt 3,289 milliárdhoz képest. E növekedés üteme is jócskán lassult az első negyedévi 17,6 százalékról és a második negyedévi 7,6 százalékról.
A vezetékes üzletágban a bevétel 6,3 százalékkal 1,363 milliárd euróra nőtt, a mobilüzletágban 9 százalékkal 994 millió euróra csökkent. A belső - vállalati, közlekedési - távközlési berendezésekből a bevétel 7,9 százalékkal 1,001 milliárd euróra nőtt.
2005-ben az Alcatel adózott eredménye 61,46 százalékkal 930 millió euróra nőtt a 2004-es 576 millióról.
Az üzemi eredmény 1,189 milliárd euróra nőtt 1,179 milliárdról, a nettó bevétel 7,3 százalékkal 13,135 milliárd euróra emelkedett 12,244 milliárdról.
2005-ről részvényenként 0,16 eurós osztalékot fizettek.
Az Alcatel már 2004-ben is javította helyzetét, de még nem fizetett osztalékot.
2004-ben az adózott eredmény a korábbi - nem IFRS-szabványú - beszámoló szerint 281 millió euró lett a 2003-as 1,94 milliárd eurós veszteség után. A pénzforgalmi többlet 978 millió euróra gyarapodott 449 millióról, a nettó értékesítés 12,27 milliárd euróra nőtt 11,61 milliárdról.
A 2003-as eredményeket is módosították a 2004-es beszámolóban, leszámítva a száloptikai tevékenységet, a mobilkészülék-gyártást és más tevékenységeket, amelyeket 2004-ben kivettek a csoportmérlegből. Az Alcatelnél 2004. áprilisban közölték, hogy a kínai TCL céggel vegyes vállalatot alapítottak mobilkészülékek gyártására. Az Alcatelnek 45 százaléka van a közös cégben, TCL-részvényekre való átváltás opciójával, 55 százalék pedig a kínai partneré, amely 55 millió eurónak megfelelő készpénz-befektetéssel járult hozzá az alapításhoz. Az Alcatel 45 millió eurót fektet be, és a közös vállalatba vitte a mobiltelefon-üzletágát. A japán-svéd Sony Ericcson után ez volt a második európai próbálkozás olcsóbban termelő ázsiai partnerrel vegyes vállalatban föllendíteni a készülékgyártást - a jelek szerint sikerrel -, amely az Alcatelnél korábban veszteséges volt.
Az Alcatel, háromévi sorozatos veszteség után, a 2004-es első negyedévtől ismét nyereséges, mindenekelőtt a mobilhálózati és a szélessávú berendezések iránti keresletnek köszönhetően.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit
- A Telekom Austria tavalyi éve: 37,4 százalékkal nőtt a profit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A home office helyzete és kihívásai Magyarországon
A rugalmas munkavégzési formák, különösen az otthoni munka („home office”) iránti igény folyamatosan nő a munkavállalók körében. Ennek ellenére a magyar dolgozók 81%-a jelenleg nem tud élni ezzel a lehetőséggel – derül ki a WHC Csoport legújabb munkaerőpiaci elemzéséből. A home office nemcsak a munkavégzés helyét változtatja meg, hanem hosszú távon a munkához való viszonyt is átformálja.
Az AWS új szintre emeli a vállalati mesterséges intelligencia fejlesztését
Az Amazon Web Services (AWS) a New York-i AWS Summit rendezvényen mutatta be legújabb, átfogó AI-megoldásrendszerét, amely alapjaiban formálhatja át a mesterséges intelligencia vállalati szintű fejlesztését és telepítését. Az esemény középpontjában az Amazon Bedrock AgentCore premierje állt – egy komplex szolgáltatáscsomag, amely lehetővé teszi intelligens AI-ügynökök biztonságos, vállalati környezetben történő alkalmazását.
Rekordszintű eredményekkel zárta a 2025-ös év második negyedévét az ABB
A vállalat erős rendelésállománya és javuló működési mutatói arra utalnak, hogy a globális kihívások ellenére továbbra is stabil növekedési pályán halad – újabb rekordév lehet kilátásban.
Zöldebb jövőre kapcsolt az AutoWallis
2024-ben az AutoWallis Csoport több kiemelkedő energiahatékonysági beruházást hajtott végre, és megkezdte a klímaváltozás hatásainak mérséklését célzó átállási tervének kidolgozását. A közép-kelet-európai régió egyik meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójaként a vállalat idén ESG-stratégiájának frissítését is elindította, amely már a megújult hulladékgazdálkodási irányelveket is tartalmazza.
70%-os tulajdonrészt szerez a Delta az ARTOFINFO-ban
A Delta Technologies Nyrt. és az ARTOFINFO Kft. tulajdonosa szándéknyilatkozatot írtak alá az ARTOFINFO 70%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. Az akvizíció – a vállalatok jelenlegi működésének megtartása mellett – új növekedési lehetőségeket és szakmai erősödést kínál mindkét fél számára. A tranzakció szorosan illeszkedik a Delta stratégiájába, különösen az alkalmazásfejlesztési üzletág megerősítése révén, és jól kapcsolódik a nemrégiben megvalósult Robotizálunk Kft.-vel történt felvásárláshoz is.