Systems' Day konferencia - először

Kovács Attila, 2007. május 21. 18:02
A KFKI Csoporttal, valamint a T-Mobile és a T-Online részvételével első alkalommal rendezte meg ma Budapesten Systems' Day című infokommunikációs szakmai konferenciáját a T-Systems. A mintegy 400 résztvevős rendezvény célja volt, hogy a Magyar Telekom Csoport által kínált legújabb telekommunikációs, informatikai, mobil-, valamint internetmegoldásait bemutassa az infokommunikációs piac döntéshozói számára. Az infokommunikációs konferencián három plenáris és három párhuzamosan futó szekcióban összesen további 35 elődás hangzott el.
"Integráció a technológiában, integráció az ügyfélkiszolgálásban" címmel tartott megnyitó előadást Christopher Matheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Néhány fontosabb megállapítása:

  • fontos, hogy a csoport integrált szolgáltatóként működjön a piacon;
  • a várakozások szerint 2007-ben a T-Systems rendszerintegrációs tevékenysége több árbevételt fog hozni, mint a hagyományos ict üzletágak együttvéve;
  • cél, hogy aT-Systems a hazai rendszerintegrációs cégek között első helyre kerüljön (jelenleg az első három között van);
  • egy teambe szervezett, egy vezetővel rendelkező egységes kapcsolattartó csoportot (relationship management) hoznak létre a T-Systems, T-Mobile, T-Online között; ennek előnyei: versenyképesebb ajánlatok, a méretgazdaságosságból származó előnyök hasznosítása, gyorsabb reagáló képesség, ezáltal a T-Systems hatékonyabban lesz képes az európai piacokon versenyezni.

Rudolf Kemler, a T-Systems Austria vezérigazgatója "T-Systems worldwide -- best in class ICT services" című előadásában elhangzott néhány fontosabb gondolat:

  • az új kihívás az IT és telekom magas szintű integrálása,
  • a partnerek/felhasználók számára elsődleges, hogy biztosítsák a szolgáltatásokban a rugalmasságot és az átláthatóságot;
  • jelenleg a világon 56 ezer ember dolgozik a T-Systems kötelékében, akik 160 ezer ügyfelet szolgálnak ki;
  • a vállalatnak 50 országra kiterjedő saját telekom hálózata van, 2000 végponttal;
  • a T-Systems üzemelteti a legnagyobb e-CRM rendszert Európában
  • aT-Systems-nek 20 országban vannak leányvállalatai.

A sajtó nyilvánossága előtt meglehetősen ritkán szereplő KFKI Csoport és a BCN munkatársai is több előadással szerepeltek. Néhány KFKI Csoport-vonatkozású előadás: Virtualizációs megoldások; A hálózati és alkalmazás hibák gyors szétválasztása; új alapokon a nagyvállalati szoftver infrastrutúra és IT irányítás; Üzleti igényvezérelt IT fejlesztés és üzemeltetés kialakítása, Hálózatbiztonsági megoldások kritikus felhasználói környezetben; HD videokonferencia rendszerek. BCN vonatkozású előadások: Fix-mobil konvergencia - Dual Phone; A távoli munkavégzés lehetőségei és veszélyei, Modern kommunikácis alkalmazások alternatívái több szállítótól.

A Magyar Telekom T-Systems, BCN leányvállalatával és a T-Mobile-lal, stratégiai partnerségben a Nokia-val és a Cisco-val, kifejlesztette Dual Phone megoldását. A társaságok kompetenciájának egyesítésével létrejött megoldásnak köszönhetően az ügyfelek asztali mellékei is mobillá válnak, és ezt nem egy DECT készülékkel, hanem az eddig szinte csak adatátvitelre használt WIFI technológiával valósítják meg.    
Kulcsszavak: KFKI T-Systems konferencia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon

Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását. 

2025. február 10. 17:10

A közösségi média ereje: Hogyan emelkedj ki a tömegből?

A 2025-ös marketingtrendek központjában három kulcsfogalom áll: személyes jelenlét, videó és közösség. Mára elengedhetetlenné vált, hogy minden vállalkozás, legyen szó kisvállalkozásról vagy nagy cégről, aktívan jelen legyen a közösségi médiában. A siker kulcsa abban rejlik, hogy a vállalkozások hogyan tudják magukat kiemelni a konkurencia közül, hogy eredményesek legyenek.

2025. február 10. 10:09

700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában

Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.

2025. február 8. 10:24

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Pályaválasztás a modern technológiák tükrében

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül. 

2025. február 7. 15:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44