Megváltozott fogyasztói szokások a piaci résztvevők szemszögéből

forrás: Prím Online, 2013. május 13. 08:21

Június 12-én rendezi meg az MMSZ az éves marketing konferencia első állomását, aminek alapkoncepciója a megváltozott fogyasztási szokásokat a marketing és kommunikációs szakma elismert képviselői szemszögéből bemutatni. A résztvevők első kézből származó információval gazdagodhatnak, ami jelentős versenyelőnyhöz juttathatja őket saját szektorukban.

A konferencián különféle területek szakmai képviselői tartanak előadásokat vagy prezentálják egy-egy kutatás, felmérés eredményeit, továbbá kerekasztal-beszélgetések keretében foglalkoznak szorosan kapcsolódó témákkal is. Piackutató intézetek, ügynökségek, sajtóorgánumok és multinacionális vállalatok elismert szakértői nyilatkoznak azokról a megváltozott fogyasztói szokásokról, amik az eddig megszokottól merőben eltérő üzleti modellt vagy marketing tevékenységet követelnek meg.


A vállalati szektort alkotó cégek zöme hajlamos a saját folyamataiba temetkezni, ezért a vezetők gyakran észre sem veszik a megváltozott piaci helyzeteket, fogyasztói magatartásokat, csak abban az esetben, amikor ezek már számokban kifejezhetőek, pl. az eladások visszaesésében. A hétköznapi élethez hasonlóan szükség van alkalmanként kilépni a napi rutinból, és felülvizsgálni, adott esetben átértékelni az irányadó marketing tevékenységet. Erre a legjobb példát a start-up vállalatok adják, hiszen az üzleti világban való sikerüket az innovatív megoldásoknak és a proaktív gondolkodásnak köszönhetik. E vállalatok vezetői folyamatosan a célközönség igényeit, szokásait kutatják, és azok változásait igyekeznek megjósolni.


Egy hazai marketingvezetőnek érdemes lenne hetente egy alkalommal valamely start-up vezetőjével kötetlen szakmai beszélgetést folytatnia, így friss információhoz és egy olyféle proaktív szemlélethez jutna, ami által inkább trendeket teremtene, sem minthogy a fogyasztók, illetve a piac változásaira reagálna. Az efféle szakmai látókör-szélesítésre ritkán adódik lehetősége az elfoglalt szakembereknek, éppen ezért kerül megrendezésre az éves marketing konferencia.


További információ a 23. Országos Marketing Konferenciáról a következő linken található: http://www.marketingkonferencia.hu/
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44