Hazánkban is egyre többen választják az online bankolást

Minden ötödik ügyfél használja az online felületet

forrás: Prím Online, 2013. július 13. 16:06

A hazai online bankhasználat már fejlettnek tekinthető – a banki ügyfelek ötöde rendszeresen használja ezt a csatornát ügyeik intézésére. A szomszédos országokkal összevetve ugyanakkor némiképp lemaradásban vagyunk. A közeljövőben a fiatalok révén valószínűsíthetően növekedni fog a felhasználók száma és aránya, de új, ügyfélközpontú megoldások megjelenése is várható lesz.

 

Az internet a pénzügyi területen is komoly változásokat hozott az utóbbi években: először az internet használatának tömegessé válása, az utóbbi időben pedig az okostelefon és tablet platformok elterjedése okoz átrendeződéseket az ügyfelek bankolási szokásaiban és a bankokkal szembeni lakossági elvárásokban.

 

A hazai banki ügyfelek körében az internet immár a második legfontosabb információs csatornává küzdötte fel magát, a pénzügyi tudatosság és megtakarítási képességek növekedésével pedig egyre jellemzőbb, hogy leginkább az internet segítségével követik az ügyfelek a pénzügyi világ eseményeit és a tőzsdei híreket. Emellett már a tranzakciók nagy részét is elektronikusan indítják sokan, az online bankolás feltartóztathatatlanul terjed a hazai piacon is.

  

A GfK Retail Banking Monitor felmérés aktuális, teljes lakosságra vetített adatai alapján a magyarok 19 százaléka intézi banki ügyeit az interneten keresztül. Ez a régió országai között közepes eredménynek számít, bár a számunkra fontos referencia országok között a netbankolók aránya érezhetően magasabb. Az osztrák 75 százalékot nehéz lesz gyorsan utolérni, de sokat kell még fejlődni ahhoz is, hogy megelőzzük Csehországot, Szlovákiát vagy Szlovéniát e tekintetben, ráadásul Lengyelország is „több, mint egy fejjel” jár előttünk az ott tapasztalható 26 százalékos aránnyal.

 

Reményre adhat okot, hogy a 83 százalékos arányt elérő banki ügyfelek körében ez a szám valamivel magasabb hazánkban: a GfK RBM kutatásának adatai alapján már minden ötödik banki ügyfél használja valamelyik online banki felületet ügyeinek intézésre, a 15-59 éves internetezők körében pedig közel 60 százalék, azaz a többség.

 

 

A netbank használata – ahogy általában az internetezés is – leginkább az érettségivel vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a 20-39 évesek és a megyeszékhelyen vagy a fővárosban élők körében magasabb. A kivételt a 15-19 éves korosztály jelenti, amelynek túlnyomó többsége nagyon aktív az interneten, de banki igényekkel és kapcsolattal még nem rendelkeznek, ezért körükben az online banki ügyintézés terén komoly kiaknázható lehetőségek állnak rendelkezésre. A netbank kevésbé népszerű az 50 évnél idősebbek, az érettségivel nem rendelkezők és a falusi, kisvárosi lakosság körében. 

 

„Az internet bank, mint csatorna egyre fontosabb lesz, a jövőben az online banki penetráció további növekedésével számolunk. A mostani középiskolások nagyon aktívan használják az internetet, így ők – ha elkezdik egyetemi tanulmányaikat, vagy munkába állnak –, aktív bankhasználókká válnak, és várhatóan az online csatornát fogják előnyben részesíteni. Bár az internet penetrációban nem várunk drámai növekedést a következő években, hiszen az idősebbek és a falusi lakosság körében nem fog jelentősen emelkedni az internetezők aránya, a netbanki szolgáltatások kínálta előnyöket körükben is egyre többen fogják felismerni, így a penetráció pár százalékos emelkedése körükben is valószínűsíthető” – állítja Dunai Albert, Client Group Lead, GfK Hungária.

 

Az adatokból egyértelműen látszik, hogy ha egy ügyfél elkezdi használni a netbankot, egyre ritkábban keresi fel a bankja valamely fiókját. Ha lehet, inkább az interneten keresztül utal vagy ellenőrzi számlaegyenlegét – a bankok nagy örömére. A bizalom és a rutin az ügyfelek egy jelentős részénél megvan az online csatorna irányába. A jelenlegi hazai online banki rendszerek már a banki szolgáltatások igen nagy részét elérhetővé tették az interneten keresztül, ám fejlődési lehetőség még így is van.

 

Az internethasználat hatása a bankfiók látogatások gyakoriságára a 18-49 éves internetezők körében (az adatok százalékban kifejezve)

 

Amióta internetezem, bankfiókba

 

sokkal ritkábban

26

valamivel ritkábban

19

valamivel gyakrabban

4

sokkal gyakrabban járok

3

 

Forrás: Digital Connected Consumer, GfK Hungária

 

A jövő a játékos megoldások és kreatív hűségpont gyűjtő promóciók alkalmazása felé mutat, de más, online pénzügyi megoldások, innovációk is jelen vannak a fejlettebb piacokon. Az amerikai piacon több olyan innovatív online szolgáltatás jelent meg az utóbbi években, amelyek a lakosság tagjait segítik a pénzügyek menedzselésében, hiteleik törlesztésében vagy a megtakarításban. Ezek az innovációk legtöbbször nem a bankoktól, hanem olyan független cégektől származnak, amelyek felismerték, hogy az ügyfelek többsége járatlan a pénzügyek terén, ezért segítségre szorul.

 

„Az ilyen innovatív szolgáltatások fő erőssége, hogy a fejlesztés során az ügyfelek logikájából és valós igényeiből indulnak ki. Ezért az ügyfelek könnyen megértik és használják a szolgáltatásokat, azok segítséget nyújtanak számukra. A megoldások közül több olyan is van, amelyeket viszonylag egyszerűen be lehetne építeni az online banki felületekbe, ezzel jelentősen növelhető lenne az ügyfélélmény, amely magasabb hűséghez és aktívabb online bankhasználathoz vezetne. Érthető, hogy a jelen körülmények között a bankok nem tudnak, mernek komolyabb fejlesztéseket végrehajtani felületeken, de ha hasonló szolgáltatások megjelennek Magyarországon is, félő, hogy a bankok versenyhátrányba kerülnek, hiszen az új szolgáltatások komoly hatást fejthetnek ki a piacra” – véli Dunai Albert.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

10 éves a Craft Conference: Budapestre érkezik a Google, a Spotify és az OpenAI is

Ami a technológiai innovációnak a CES, az a szoftverfejlesztésnek a Craft – idén ünnepli tizedik születésnapját Közép-Európa legnagyobb IT szakmai konferenciája, amely évről évre többezer szakembert szólít Budapestre. A kétnapos Craft Conference igazi sztárparádéval várja az érdeklődőket május végén a Vasúttörténeti Park látványos díszletei között: érkeznek a Google, a Tesla, a Spotify, a Microsoft, az OpenAI és az Ebay szakértői, de a keynote előadók között szerepel majd a világ egyik legolvasottabb tech hírlevelét író Orosz Gergely is. A szakmai fesztiválon kiderül, hogyan lehet MI-eszközökkel vagy digitális csapattagokkal növelni a produktivitást, hogy tényleg a jövő sikerszakmája lesz-e az AI Engineer és hogy miért „ült le” kicsit az IT-piaci az utóbbi hónapokban.

2024. május 25. 12:30

IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit

Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.

2024. május 21. 16:03

Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.

2024. május 16. 09:55

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet

Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.

2024. május 14. 09:53

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17