A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 28. 09:10

A Nokia adózott eredménye 21 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miután a versenytársak vevőket oroztak el a világ legnagyobb mobilkészülék gyártójától.

A társaság csütörtöki közlése szerint az adózott eredmény 745 millió euró volt a decemberrel végződött három hónapban az egy évvel korábbi 948 millió eurót követően. A bevétel 12,65 milliárd euróra emelkedett 12,35 milliárdról, ugyanakkor a vállalat globális piaci részesedése 31 százalékra zsugorodott 35 százalékról.

 A Nokia vezérigazgatójának a megfogalmazása szerint a piac növekedési kilátásai bíztatóak, de elismerte, hogy a Nokia "komoly kihívásokkal néz szembe a versenyképességet és a kivitelezést illetően". Elemzők ezzel összefüggésben emlékeztetnek arra, hogy a Nokia számára különösen az okostelefonok jelentenek nagy kihívást: az Apple iPhone készüléke "megadta az alaphangot" sok dizájn-tudatos vásárló számára, a Research in Motion BlackBerryjét pedig főként vállalati ügyfelek favorizálják.

 Az Apple 16 millió iPhone-t adott el tavaly a negyedik negyedévben, 86 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a Research in Motion nem tett közzé ilyen adatokat. A Nokia 124 millió készüléket adott el tavaly a negyedik negyedévben, 3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, míg az átlagos eladási ár 69 euróra emelkedett 64-ről.

 "Az iparág megváltozott, s ideje, hogy a Nokia is gyorsabban változzon" - summázta véleményét Stephen Elop vezérigazgató, jelezvén, hogy a Nokia február közepén ismerteti új stratégiáját, amelynek legfőbb célja, hogy a vállalat jobban fel tudja venni a versenyt az okostelefonok eddig nála sikeresebb gyártóival.
 

Kulcsszavak: +céginfo Nokia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója

Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.

2025. április 24. 14:50

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében

A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.

2025. április 23. 09:56

A magyar üzleti élet Oscarja visszatér

Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.

2025. április 22. 16:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12