MKGI kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: MKGI
Tendernyertes Technotrade
A Technotrade Informatikai Rt. nyerte a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által másolástechnikai berendezések szállítására és kapcsolódó szolgáltatások biztosítására kiírt tendert.
600 milliós közbeszerzési keretszerződést kötött a VirusBuster Kft. és az MKGI
A VirusBuster Kft. három vírusvédelmi gyártói platformra, összesen 600 millió forint értékben kötött keretszerződést a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával.
150 millió forintos szerződés az MKGI és a Panda Software között
A szerződés keretében 2004. december 31.-ig a Panda Software teljes terméksora mellett a kapcsolódó szolgáltatások, mint a konzultáció, a támogatás, illetve az oktatás is jelentős kedvezménnyel válik hozzáférhetővé az intézmények számára.
Milliárdos PC-közbeszerzést indít az MKGI
A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) 3,54 milliárd forint keretösszegben szerez be Intel és AMD alapú személyi számítógépeket, a központosított közbeszerzés összesen 1010 intézménye részére.
Xerox-eredmények a kormányzatban
A Xerox Magyarország 1999-től hivatalos MKGI-beszállító a nyomtatók területén, 2001 végétől pedig multifunkciós berendezéseket is szállít a közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények számára.
Az Albacomp helyreigazítást kért az IHM-től
Az Albacomp Rt. helyreigazítást kért az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól, mivel a tárca által kiadott közlemény megtévesztő információt közölt az ITP pályázatok bizonyos szállítóiról – tudatta a társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Túlrendeltek a pályázatok nyertesei
Néhány esetben túlrendeltek az ITP pályázatok nyertesei egyes szállítók rendelkezésre álló keretéből. A minisztérium levélben értesíti az érintetteket, akik július 10-ig újra választhatnak a katalógusból.
CA: 100 MFt értékű biztonsági szoftverek kormányzati intézményeknek
A Computer Associates (CA) és partnere a SZÜV Rt. szeptember 17-én sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra, hogy a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) valamint a CA és SZÜV között a közelmúltban létrejött szerződés keretében a közbeszerzési intézmények 2002. végéig 100 millió forint értékben vásárolhatnak - mégpedig az elérhető legkedvezményesebb áron - a CA biztonsági programtermékeiből.
Biztonsági szoftverek a közbeszerzésben az ICON-tól
A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága vírusvédelmi eszközök (szoftverek) szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése tárgyban lefolytatott központosított közbeszerzési eljárása nyerteseként az ICON Számítástechnikai Kft. 2002. július 19-től 2002. december 31-ig jogosult Network Associates, Symantec és Trend Micro alapú vírusvédelmi eszközök (szoftver licencek, e-mail tartalomszűrő eszközök, célhardverek) szállítására, valamint kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére.
Symantec- MKGI: 350 millió forintos keretszerződés
A Symantec 350 millió forintos keretszerződést kötött az MKGI-val, melynek következtében a közbeszerzés alá tartozó cégek preferált beszállítója lett internetes biztonságtechnikai megoldások területén.
Synergon: Újabb SAP-bevezetés az államigazgatásban
A Synergon Informatika Rt. nyerte meg a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) új integrált ügyviteli rendszer bevezetésére kiírt tenderét. Ennek keretében a Synergon fogja megvalósítani az MKGI számára a pénzügyi és számviteli folyamatok támogatását, a vezetői és felügyeleti információs igény kielégítését, a papíralapú ügyintézés minimálisra csökkentését.
Sybase-MKGI keretszerződés adatbázis-kezelő eszközökre
A Sybase Magyarország Kft. keretmegállapodást kötött a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (MKGI), amely alapján a szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégnek az év végéig lehetőségük nyílik adatbázis-kezelő eszközök és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások szállítására.
12.000 darab Pentium4-es a köztisztviselőknek
A program a Széchenyi Terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Programja keretében 2001. szeptember 13-án került kihirdetésre "A köztisztviselők és közoktatásban dolgozó pedagógusok számára otthoni számítógép használat, internet-hozzáférés támogatása és távoktatási csomag biztosítása" címmel. Mára minden nyertes megkapta a gépet.
Újabb 3,5 milliárdos állami keretszerződés a HP Magyarországgal
A Hewlett-Packard Magyarország 3,5 milliárd forint értékben szállíthat személyi számítógépeket a kormányzati intézményeknek adott ki tájékoztatót a társaság a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (MKGI) kedden megkötött keretszerződéséről.
A Sun egy évig biztosan hardverbeszállítója lesz a költségvetési intézményeknek
Az MKGI (Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága) előminősítő tenderén idén is kiválasztották azokat a beszállítókat, amelyek a költségvetési intézmények számára külön közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül jogosultak az adott intézmény mérlegelése alapján szállítani.
Tendernyertes Technotrade-Albacomp
A Technotrade Rt. az Albacomp Rt.-vel, mint közös ajánlattevővel közösen megnyerte az MKGI által kiírt notebooktendert.
"Udvari" mobiltender
Első ízben indított a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) központosított közbeszerzési eljárást GSM-szolgáltatásra - tudta meg a Világgazdaság. A mintegy ezer intézmény igényének kielégítésére két évre szóló keretszerződéseket kötnek.
Hármas ünnep
Ez az év is jól végződik - legalábbis a szoftverrendszerek közbeszerzése terén. Több hónapos előkészítő munkálatok után az évszázad (évezred?) üzletét kötötte meg az utóbbi hetekben a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) és a világ két meghatározó szoftverfejlesztő cége. Az MKGI főigazgatója november 2-án a Novell Magyarország, 24-én a Microsoft Magyarország első emberével írt alá keretmegállapodást.
Szoftverközbeszerzés fél áron
Kétmilliárd forint értékű központi közbeszerzési keretszerződést kötött a Microsoft a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (MKGI). Az Európában a kormányzati szférának nyújtott szokásos árkedvezményt kapják meg így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó, illetve a rendszerhez önként csatlakozó intézmények.
A növekedés garanciái
A Novell Magyarország Kft. az utóbbi hónapokban több alkalommal is nyilvánosságra hozta, hogy jövőre legalább 20-30 százalékos forgalomnövekedéssel számol - az átalagot meghaladó fejlődés okaként azonban sokan a közelmúltban megkötött félmilliárdos szerződést jelölték meg. November 2-án ugyanis a Novell Magyarország Kft. és a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága vezetői olyan - előreláthatólag 500 millió forintos - keretszerződést írtak alá, amelynek eredményeképpen a következő két évben a közbeszerzésre kötelezett költségvetési intézmények igen kedvező áron juthatnak hozzá a Novell minden termékéhez.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.