A Sixt franchise hálózatot alapít az USA-ban
Több mint 100 potenciális partner jelezte az érdeklődését a Sixt felé, akik az ország szinte minden államából jelentkeztek, földrajzilag a gazdaságilag fontos területeken és a legjobb turista úticélok helyszínén vannak jelen. Lehetséges, hogy az első független kölcsönzők, akik rendelkeznek saját gépjárműflottával és olyan szolgáltatásokkal, amelyek elérik a szükséges szintet, már az év vége előtt a Sixt franchise partnerei lehetnek.
A Sixt részvénytársaság elnöke - Erich Sixt - szerint: “A tengerentúli terjeszkedésünknek most már sok éve a helyi franchise partnerekkel való együttműködés a sarokköve, s ezirányú terveinkben az Egyesült Államok kulcsfontosságú. Hála a sikeres amerikai előrehaladásunknak és a potenciális partnerek óriási érdeklődésének, képesek vagyunk követni ezt a stratégiai célkitűzésünket mindössze egy évvel a piacon való megjelenésünk után. A Sixt gyorsan nevet szerzett magának az Amerikai Egyesült Államokban.”
Craig A. Olson, a Sixt amerikai franchise alelnöke így nyilatkozott: “A független autókölcsönző cégeknek és a növekedésre összpontosító helyi vállalkozóknak most itt az egyedülálló lehetőség, hogy már a terjeszkedés elején csatlakozzanak a sikeres Sixt Franchise rendszerhez. Az együttműködés által a partnereink - vállaltunk előrehaladásával párhuzamosan - képesek lesznek a gyors gazdasági növekedésre.”
A Sixt 2011 tavaszán debütált az Egyesült Államokban, amikor megnyitotta az első kölcsönző irodát Floridában. A vállalat jelenleg 5 irodánál tart, ezek Miamiban (két iroda), Fort Lauderdale-ben, West Palm Beach-en és Orlando városában találhatók. 2012 folyamán a Sixt más államokban is megalapozta a tevékenységét, amelyek kulcsfontosságú közlekedési központok: Atlantában (Georgia államban) és Phoenixben (Arizona államban).
Az ügyfelek előre foglalhatnak autót a Sixt amerikai állomásaira a www.sixt.hu oldalon is.
Kapcsolódó cikkek
- A Sixt nyereséges évet vár
- Sixt autóbérlés az Apple Passbook alkalmazásával
- A Sixt lett a világ legjobb autókölcsönzője
- A Sixt évszázadnyi sikere
- A Sixt és a BMW vegyesvállalata környezetvédelmi díjat nyert
- A Microsoft Dynamics segíti a Lotus Forma 1-es csapat mérnökeit
- Ajándék mobilos idegenvezetés a Sixt bérautókhoz
- Sixt-mobilalkalmazás már Android okostelefonokra is
- 2012-ben is a Sixt a legjobb autókölcsönző cég
- Szeptemberben és októberben spórolva nyaralhatunk
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.