Növekvő igény az unió-konform irodai szoftverekre

forrás Prim Online, 2005. szeptember 19. 13:21
Jelentősen, 18%-kal megnőtt 2005-ben azoknak a cégeknek a száma, akik rendszeresen frissítik rEVOLUTION számlázó programjukat, köszönhetően a cég idén nyáron piacra dobott, negyedik generációs, szintén unió-konform 4.0 programverzióinak. A szoftverfejlesztő cég szerint a frissítések megnövekedett aránya mögött egyrészt az áll, hogy egyre több cég tartja szem előtt, hogy szoftvere folyamatosan feleljen meg a változó törvényi követelményeknek. Másrészt többek között az új termékverziók kiemelt kényelmi funkciói – pl. az általában csak integrált rendszerekre jellemző komplett kereskedelmi folyamat-kezelés – állnak, amelyek nagymértékben hozzásegítik a kisvállalati szektor cégeit uniós versenyképességük megtartásához és javításához.
A rEVOLUTION Software 2005. június elején dobta piacra a kisvállalkozói „Iroda Sorozat” szoftvercsalád számlázó programjainak legújabb, 4.0-ás verzióit, melyek a már a korábbi programverzióban is megvalósított uniós elvárások mellett számos új kényelmi funkciót, áttekinthetőbb programfelületet, valamint a felsőkategóriás számlázó programokba épített komplett kereskedelmi folyamat-kezelési megoldásokat tartalmaznak. A vállalat a nyári hónapokban kedvezményes frissítési lehetőséget kínált ügyfelei részére, amelytől a kis- és középvállalkozások körében az ügyviteli szoftverek használatának további erősödését várja.

A számlázó programok folyamatos frissítése elsősorban a folyamatosan változó adózási és könyvelési előírások miatt elengedhetetlen. A legfrissebb verziószámú szoftverek upgrade változatai rendszeresen követik a legújabb törvényi változásokat, az aktuális rendeleti megfeleléseket, az új, bővített funkciók pedig a hatékony üzletmenetet segítik elő, mind több kényelmi, megtakarítási lehetőséget kínálva, alkalmazkodva a helyi igényekhez.

A rEVOLUTION becslése szerint ma Magyarországon mintegy 80-100.000 cég és egyéni vállalkozó használ valamilyen számlázó programot. Az Iroda Sorozat számlázó szoftvereit – köztük a legnépszerűbb Számla Numero 1., Számla Numero 2. és SzámlaVarázsló programokat – már több mint 12.000 egyéni vállalkozó, mikro- és kisvállalat használja országszerte.
Kulcsszavak: iroda ügyvitel Revolution

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55