CeBIT 2005 kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: CeBIT 2005

A Sony nem vesz részt a jövő évi CeBIT-en
A jövő évben is megrendezésre kerülő hannoveri CeBIT számítógépes kiállítás a Sony részvétele nélkül fog lezajlani. Manfred Gerdes, a japán elektronikai konszern németországi részlegének vezetője bejelentette vállalatuk részvételi szándékának a lemondását.
Hat-hét év múlva rézvezeték helyett szén nanocső
Joseph Reger, a Fujitsu Siemens főtechnológusa a CeBIT-en bemutatta a vállalat kutatói által fejlesztett szén nanocső technológia prototípusát. "Az új eszközből 6-7 év múlva lesz tömegtermék" - mondta Reger.

Magyar cégek az Európai Kiválóság a Multimédiában Díj 2005 győztesei között
A CeBIT kiállításon az Európai Multimédia Szövetségek Konvenciója által díjazottak között hét magyar cég szerepelt.
Az IND saját és az IBM standján mutatta be pénzügyi termékeit
Többcsatornás banki termékei kapták a fő hangsúlyt az IND standján az idei CeBITen, emellett a bankfióki felület megújítását szolgáló megoldást az IBM-mel közösen mutatta be.
Díjat kapott egy magyar cég terméke a CeBIT-en
Egy magyar cég, a SaveAs Kft. EagleEye nevű adatvédelmi programja nyerte el az Európai Minőség Díja a Multimédiában Ezüst Fokozata címet a Hannoverben megrendezett nemzetközi informatikai vásáron, a CeBIT-en - mondta Gautier Tamás a SaveAs Kft ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek.

Toshiba laptop levehető, külön funkcionáló képernyővel
A Toshiba egy olyan noteszgép-prototípust mutatott be a hannoveri CeBIT-en, amelynek levehető képernyője külön, táblagépként is használható, miközben WLAN megoldás segítségével kapcsolatban marad a többi résszel.

iPhone, avagy miképp telefonálhatunk csaknem ingyen egy mobillal
Egy mobil- és egy internetszolgáltató - az E-Plus és a Freenet - bemutatta a CeBIT-en, hogy miképp telefonálhatunk csaknem ingyen egy mobillal az interneten keresztül.

A DVD-k új generációja a CeBIT-en
Az informatikai mindennapi életünkbe történt belopódzását nem csak a PC-funkciókkal ellátott okos mobiltelefonok, hanem a DVD-kbe költöző winchesterek, szoftverek is jelzik.
Az SAP vezérigazgatója szerint az IT-szektornak kötelessége az üzleti innováció ösztönzése
A CeBIT nyitóelőadásában Henning Kagermann felszólította az informatikai ágazatot, hogy teljesítse az innováció felgyorsításának és az üzleti növekedés ösztönzésének feladatát.

Új típusú, kisméretű flashmemória-kártya a Pretec-től
A Pretec a hannoveri CeBIT-en bemutatta következő generációs, mobiltelefonokba szánt kisméretű flashmemória-kártyáját, a C-Flash-t.
IBM, IND, T-Logic: Új banki ügyintézői rendszer
Az új rendszerrel a bank munkatársai böngésző használatával egy portálon keresztül egyszerűen és gyorsan elérhetik a különböző banki szolgáltatásokat nyújtó olyan háttéralkalmazásokat, mint például a számlavezetés, a kártyarendszer, vagy a brókerrendszer.

Új, minden irányból nézhető 3D képernyő a CeBIT-en
A német Fraunhofer Intézet egy olyan új háromdimenziós képernyőt fejlesztett ki, amelyhez nincs szükség speciális szemüvegre, és emellett minden irányból nézve 3D képet mutat.

Gyorsabb DVD+RW és DVD+R termékek a második negyedévben
A DVD+RW Szövetség képviselői egy a hannoveri CeBIT-en rendezett sajtókonferencián bejelentették, hogy a korábbiaknál gyorsabb DVD-író eszközök megjelenése várható még ebben a félévben.
A Sharp három éven belül megkétszerezné európai eladásait
A Sharp célkitűzése, hogy az elkövetkező három esztendőben megkétszerezze európai eladásait; céljának elérésében a lapos televíziók iránti kereslet erősödése, valamint nyomtató és napelem-cella üzletágának terjeszkedése segíti.

Noteszgépek új ExpressCard PC-kártyával
A Nemzetközi PC-memóriakártya Szövetség (PCMCIA) olyan új noteszgépeket mutat be standján a CeBIT technológiai kiállításon, amelyek az új ExpressCard PC-kártyával vannak fölszerelve.

AMD Turion-alapú noteszgépek a CeBIT-en
Az AMD éppen csak tegnap kezdte meg új energiatakarékos, 64 bites Turion processzorainak hivatalos forgalmazását, ám a hannoveri CeBIT kiállításon már láthatók az első a lapkával felszerelt noteszgépek.

Fujitsu Siemens Computers: Összefoglaló körkép a CeBIT 2005-ről
Idén a Dinamikus Adatközpont bemutatása mellett és mobil üzleti felhasználásra szánt megoldásaival, valamint legújabb otthoni termékeivel ismerteti meg a látogatókat, akik így azt is megtudhatják, miként képzeli el a vállalat a jövő digitális háztartását.

Új Motorola mobilok és megoldások a CeBIT-en és a BMW-kben
A Motorola a hannoveri CeBIT kiállításon két új 3G telefont, két olcsóbb széthajtható készüléket, illetve egy BMW autókba tervezett Bluetooth kommunikációs rendszert mutat be.
CeBIT: A T-Mobile multimédiás mobiltelefonos újdonságokat mutat be
Száguldj a világhálón, nézd meg az e-mailjeidet, tölts le fájlokat, de akár menet közben is telefonálhatsz hanggal és képpel is: a T-Mobile által a CeBIT 2005 kiállításon bemutatott új mobiltelefonokkal a felhasználók multimédia alkalmazások széles skáláját vehetik igénybe.
Mobil walkie-talkie szolgáltatás a CeBIT-en
A Push to Talk, a T-Mobile mobiltelefonra kifejlesztett walkie-talkie (adó-vevő üzemmód) szolgáltatása egyre nagyobb fogyasztótábort hódít a három hónappal korábbi piaci bevetését követően.
Cikkgyűjtő
További híreink
Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén
Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar eredményét érte el Vida Ákos az Egyesült Államokban, Ohio államban megrendezett ifjúsági tudományos világversenyen. A háromdimenziós nyomtatás továbbfejlesztését célzó projektjével Ákos saját szakterületén ezüstérmet szerzett. Már a döntőt megelőzően is magára vonta a zsűri figyelmét, és két különdíjat is elnyert: az Auto Care Association 5000 dolláros díját, valamint a Patent and Trademark Office Society 500 dolláros elismerését.
Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom
A Magyar Telekom ma közzétette 2025. első negyedévére az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.